Energia, információ és rezgés

Dr. Carlos Rubbia svájci atomfizikus 1984-ben Nobel-díjat kapott egy matematikailag kifejtett természeti állandó felállításáért, amelynek segítségével kiszámolható az atommag atomi anyagi tömegrészecskéinek, a pozitív töltésű protonoknak, és az ezt övező, töltéssel rendelkező elemi részecskéknek, az elektronoknak a viszonya. Ez a viszonyszám tehát meghatározza az egyes anyagrészecskék keletkezéséhez szükséges energiahordozók relációját a Földön, amely

1 : 9,746 x 108,       vagyis kb. 1 : 1 000 000 000, közel egymilliárdhoz.

Már Albert Einstein is megállapította, hogy az anyag valójában összesűrűsödött energia. Tehát egymilliárd egységnyi energiára van szükség ahhoz, hogy egyetlen egységnyi anyag megjelenhessen tömeg formájában. Ezt a tömegegységet mi, emberek, bal agyféltekénk érzékszerveivel durva anyagú, fizikai tárgyak formájában észleljük.

 Dr. Diethard Stelzl gyógyítás kozmikus szimbólumokkal (BIOENERGETIC kiadó)

 


A népi gyógymódok és a "házi patika" szerei, valamint a táplálék kiegészítők, hatásosak lehetnek bizonyos egészségügyi problémákkal szemben, ez azonban nem jelenti azt, hogy az ezeken az oldalakon szereplő információk alapján betegségeket lehetne diagnosztizálni vagy kezelni. Bármilyen egészségügyi problémával, tünettel forduljunk szakemberhez!

Az oldalon szereplő információk, publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Grafika és kivitelezés: MandG.Web

[ BEZÁRÁS ]

Pánikszoba helyett: TÚLÉLŐKÖNYV
Biztosítsd a példányodat az elsők között!

Számolj le a csőlátással! Egy elváltozás nem csak a fejedből vagy csak az izomzatodból indulhat el. Ez a 700 oldalas kézikönyv végre összeköti a biologikát, a musculogikát és a természetes táplálkozást egy teljes, 360 fokos látásmóddal, amely alapjaiban változtatja meg a test működéséről eddig szerzett tudásodat.

Kattints, olvass bele a tartalomjegyzékbe, és rendeld meg november 15-ig 10% kedvezménnyel a dedikált példányodat a Kulcs az egészséghez webáruházban!

[ ÉRDEKEL ]