TÚLÉLŐKÖNYV

Pánikszoba helyett: Túlélőkönyv

Elgondolkoztál már azon, hogy bár két kezünk, két lábunk, két szemünk és fülünk van, a tünetek miért pont az egyik oldalon jelentkeznek? Miért pont ott történik valami, és miért pont akkor? És hányszor hallottad, hogy a panaszaid mögött „csupán az életkorod” áll – miközben a másik, teljesen egészséges kezed vagy lábad is pontosan ugyanolyan idős? Mi lenne, ha megtudnád, hogy a betegség nem egy vakcsapás, hanem egy pontosan érthető, túlélést biztosító logikus biológiai program?

Ez a 700 oldalas őszinte túlélőkönyv egy új utat mutat.

Ez az első kötet egy átfogóbb munkában, amely a test, a lélek és a szellem elválaszthatatlan egységéből a fizikai és az érzelmi szintről induló elváltozásokkal foglalkozik, előkészítve a terepet a későbbi, szellemi síkokat feltáró második kötetnek. Azoknak a kereső embereknek szól, akik készen állnak feltenni a valódi kérdéseket, akik mernek felelősséget vállalni a saját testükért, és nem elnyomni, hanem megérteni akarják a tüneteiket. Mert a valódi megnyugvás nem a külső válaszokból, hanem a belső megértésből fakad.

A könyv 3 fő pillérre épül:

1. A Biológia törvényei: A Biologika, az Új Medicina biológiai természettörvényeinek szemüvegén keresztül nézünk rá a betegségekre, megpróbálva lebontani a félelem falait.

2. Természetes táplálkozás: Visszavezet a tiszta alapokhoz, hogy megtisztítsd a tested a modern kor zajától és visszanyerd a természetes egyensúlyodat.

3. A saját felfedezésem: a Musculogika! Ez a testben létező, eddig le nem írt rendszer képes azonnali „töredezettségmentesítési” programot elindítani a szervezetben.

Megismerheted az izom- és ínszalagrendszer eredési és tapadási pontjainál található agyi receptorok működését, amelyek kulcsként szolgálnak a testi blokkok és feszültségek azonnali oldásához.

Ne menekülj többé a pánikszobába! Vedd a kezedbe az irányítást, értsd meg a tested biológiáját, és lépj át a félelemből a tudatos és megnyugtató valóságba.

Pánikszoba helyett: Túlélőkönyv
Tartalomjegyzék
- megnyitás (.pdf) 

Ára: 25000 Ft
Darab:

1 |


A népi gyógymódok és a "házi patika" szerei, valamint a táplálék kiegészítők, hatásosak lehetnek bizonyos egészségügyi problémákkal szemben, ez azonban nem jelenti azt, hogy az ezeken az oldalakon szereplő információk alapján betegségeket lehetne diagnosztizálni vagy kezelni. Bármilyen egészségügyi problémával, tünettel forduljunk szakemberhez!

Az oldalon szereplő információk, publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Grafika és kivitelezés: MandG.Web