Butejko féle légzés

Személyes tapasztalataim nyomán írom, hogy alapvető és az egészségre meghatározó befolyást gyakorol a légzésünk. Étel nélkül hetekig is kibírjuk, folyadék nélkül már csak 3-4 napig, de levegő nélkül néhány perc múlva bekövetkezik a fizikai test halála.

Ezek a tények meghatározzák a fontossági sorrendet. Ebből következik, hogy az első lépés az egészség felé a helyes légzés. Amíg a légzésünk nem megfelelő, testünkben sok fontos folyamat nem jöhet létre, így okozva olyan tüneteket, amelyeket elsőre nem is kapcsol össze az ember a légzéssel.

Csak néhányat említek ezek közül:

- a simaizomzat nem tud ellazulni
- az oxigén olyan erősen kötődik a hemoglobinhoz, hogy nem válik le, vagyis nem jut el az éltető oxigén a sejtekbe, szövetekbe. (Bohr-hatás)
- a szervezet nem tudja lebontani a hisztamint
- a mellékvese nem termel kortizolt és folytathatnánk a sort hosszan.

Elsőként megnézhetnek két beszélgetést, amelyekre a Fix tv-ben került sor. 

A Buteyko-módszer elméleti háttere

Az életfunkciók helyes működésének ellenőrzéséhez, a diagnózis felállításához az orvosok leggyakrabban a testhőmérsékletet, vérnyomást, pulzust, vér-, vizelet összetételét, a tüdő és a szív hangját vizsgálják.

A légzés intenzitását, a percenkénti légzésszámot vagy a percenként beszívott levegő mennyiségét szinte soha nem mérik. Pedig ezeknek is van normális és kóros értéke.

Az egészséges légzés enyhe hullámformával írható le és 8-10 levegővételt jelent percenként. Ezeknek a levegővételeknek orron keresztül kell történniük úgy, hogy nem a mellkas mozog, hanem a rekeszizom. Egy egészségesen lélegző ember 4-6 liternyi levegőt vesz percenként.

A módszerről és a magyarországi Buteyko-tanfolyamokról szóló anyagokkal  folyamatosan fogjuk bővíteni az oldalt, addig is bővebb információkat találhat itt: Buteyko


A népi gyógymódok és a "házi patika" szerei, valamint a táplálék kiegészítők, hatásosak lehetnek bizonyos egészségügyi problémákkal szemben, ez azonban nem jelenti azt, hogy az ezeken az oldalakon szereplő információk alapján betegségeket lehetne diagnosztizálni vagy kezelni. Bármilyen egészségügyi problémával, tünettel forduljunk szakemberhez!

Az oldalon szereplő információk, publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak.
Grafika és kivitelezés: MandG.Web